2014. december 30., kedd

Az avasi kilátó grafikus ábrázolásai a múltból

A Hofer Miklós építész tervezte és immár több mint fél évszázada megépített létesítmény egy város, az észak-magyarországi régióközpont természetes szimbóluma, logóinak-emblémáinak önmagát kínáló örök grafikai eleme. (Kivéve újabban.)
Az elmúlt évtizedekben rengeteg cég, intézmény, rendezvény és sok egyéb választotta képi megjelenései alapmotívumául, jellegzetes vonalai felkerültek bélyegre, kekszes zacskóra, fesztivál-transzparensre, s ami még eszünkbe juthat, annál is több helyre.
Ezekből gyűjtünk egy ideje illusztrációkat - amellett, hogy kézzel fogható ábrázolásokat is -, amelyeket egy galériába feltéve tudunk bemutatni. A gyűjtemény reményeink szerint bővül, gyakorlatilag napról napra. Szívesen fogadjunk e tekintetben olvasóink segítségét.

A teljes képsorozat megtekinthető a Picasán. Ott többé-kevésbé tematikusan sorba-csoportokba rendezve.

A gyűjtemény jelentős része a FB "Miskolc a múltban" csoportjának tagjaitól származik.



 




 
 
 

 

  

 
 

2014. október 27., hétfő

Kilátó kiskéssel, narancsban és türkizben

Kilátós relikviákat gyűjtünk! - kiáltottuk az éterbe (izé, azaz a cybertérbe) néhány hónappal ezelőtt,  azóta is érkeznek megőrzésre, megörökítésre méltó tárgyak a kedves felajánlóktól. Nemrégiben ismét Majoros Zoltánné Ági jelentkezett egy ismerősétől "szerzett" műanyag műalkotással, amit nekünk szánt, valamint átjárós aktivistánk, Varga Tomi juttatott el jelen sorok írójához tetszetős holmikat.
Kezdjük mindjárt mindkettővel: egyik forrásból is, másikból is egy-egy hetvenes évekbelinek saccolt polcdísz került kollekciónkba. Egyik türkizkékes, másik narancsos árnyalatú. Egyaránt átengedik a fényt, de utóbbi jobban: nem csak az panorámaablakok üvegét imitáló felületeken, hanem a "betonon" is.



2014. szeptember 25., csütörtök

A Mese cukrászda neonjának megmentése

A hatvan-hetven-nyolcvanas évek esti nagyvárosának meghatározó képi és hangulati eleme volt a neonfényben fürdő (fő)utca. Jóformán minden bolt és üzlet, étterem és mozi homlokzatán színes fényreklámok kellették magukat, azaz a portékát. A rendszerváltást követően azonban évek alatt mindez eltűnt. Nem egyik napról a másikra, de a kilencvenes években elindult a folyamat, a kétezres esztendőkben pedig le is zárult: mára gyakorlatilag nincs neon a Széchenyi - Bajcsy-Zsilinszky - Kazinczy utcák övezetében. (Fél évvel ezelőttig például még a villamosból látható volt egy „Borozó” a Szinvaparktól lejjebb, de kicserélték, profilt váltott az illető vendéglátóhely.) Itt-ott nyomokban még talán felfedezhető valami olyasmi, ami emlékeztet - de bár a városban összesen nemigen van sokkal több neon boltfelirat, mint egy tucatnyi, azok szinte mind külső városrészekben, elhagyatottabb helyeken.


Az egyetlen kivétel ismereteink szerint a Mese cukrászda volt. Persze, már rég nem működő neonokról beszélünk (mármint hogy amelyek világítanak, pláne nem olyan mozgófényekről, mint anno a Casco-házé a Malomszög utcánál), csak egyáltalán ép, épnek tűnő egykori villamos csövekről, azokból kirajzolódó betűkről, szavakról. Szóval a Vörösmarty lakótelep közepén, a főutcához, Ady-hídhoz közel eső téren álló, kékes színű, modern vonalú épületegyüttes felirata ilyen volt - egészen e héten keddig.

Az ingatlant, amelyben az 1980-ban „alapított”, azaz kialakított cukrászda már jópár éve nem üzemelt, a vállalkozó átépíti, felújítja, hogy új funkcióban gazdaságosabban működjön a jövőben. Ennek keretében Duzsik István stábja leszerelte a két szóból álló, sárga csöves neont is. Ám lévén maga is lokálpatrióta, mikor értesült az Észak-Keleti Átjáró Egyesület törekvéséről, amellyel legalábbis az emlékét meg szeretnénk őrizni a neonfényes huszadik század végi Miskolcnak, a civil szervezetnek adományozta a feleslegessé vált és a MÉH-be szánt berendezést...


Ez lenne a belváros utolsó, immáron szintén végleg eltűnt neonfelirata? Nehéz megmondani, de akár így is lehet. Ennyire frekventált helyen és ilyen jó állapotban (a csövek több fele egyben van és elképzelhető, hogy elektromosan is aktivizálható volna még) aligha találunk még másikat.
Az egyesület természetesen nemigen tud vele mit kezdeni, mintsem hogy megőrzi (egy alkalmas helyen), későbbi hasznosításra; értsd: talán idővel műemlékké, megóvandó várostörténeti relikviává lehet nyilváníttatni, esetleg múzeumi körülmények között kiállíttatni.
Kérjük, akinek erre nézve ötlete, konkrét javaslata van, segíteni tud, de akár ha más hasonló alkalmatosságról tud, aminek birtokosa és szintén nekünk adományozná - szóljon!


2014. szeptember 18., csütörtök

Őszi séta? Gyertek velünk pénteken a Győri kapuba!


2014. szeptember 19-én extra sétát tartunk: a Norvég Civil Alap nyílt napjainak sorába, a Norvég Piknik programjába illik a Győri kapuba szervezett újabb városi kalandunk.

Ismét együtt lehetünk: újra megélhetjük, milyen jó közösen felfedezni a saját városunkat, milyen jó diskurálni emlékekről, élményekről, véleményt, ötleteket megfogalmazni egy-egy térrel, épülettel kapcsolatban. 

Az Utánam, srácok! sétasorozat célja, hogy együtt túl lépjünk a sopánkodáson, sőt még a parttalan nosztalgiázáson is, és teremtő, előre tekintő gondolatokkal, érzésekkel legyünk jelen Miskolcon.

Az elmúlt egy évben négy ilyen sétát szerveztünk:

2013. októberében az őszi Utánam, srácok! Fesztiválon a Nagy-Avason, 2014. áprilisában a Miskolc a múltban csoporttal közös szervezésben a belvárosban, a tavaszi Utánam, srácok! Fesztiválon az Avasi kilátótól a Tűzkövesen és az Arborétumon át a Kálváriáig és vissza a Kisavas felé, majd június 13-án, a Macskaköves Tanösvény megnyitóján a Nagy-Avason és az Avas-tetőn.

Fényképeket itt láthattok a túrákról!

A túrát Kapusi Krisztián, történész, Bereczki Zoltán és Szunyogh László építészek vezetik, de többen is szóhoz juthatunk, lesz rá mód, hogy megosszuk, amink van. 




Találkozzunk 19-én pénteken a Vasas Művház előtti téren, 5 órakor indulunk! A Tokaj Vendéglátóház a célállomás, ahogy azt a plakát és Balogh Attila ráhangoló felvételei alapján már tudhatjátok.

A Tokaj Vendéglátóház csempés fala - fotó: Balogh Attila


Csempék kicsit közelebbről - fotó: Balogh Attila

2014. augusztus 29., péntek

Padfestés? Mikor?

Volt egy különösen kalandos vállalkozásunk. A projekt elején úgy terveztük, az egy év alatt több utcán alkotós alkalom lesz: néhány városi funkcióhoz kötődő közösségi művészeti műhely, spontán akció. Aztán úgy alakult, hogy sokkal inkább a városi séták jöttek maguktól, és a végére beérett két kiállítás is, de a 2013-as CineFest idején az egykori Kossuth Mozira való vetítős kísérletünktől eltekintve nem volt vizuális akciónk. No jó, a kilátós mulatságokon is volt mindig valami vetíteni való, de az mégsem az igazi.

A tavaszi Utánam, srácok! Fesztiválon már tudtuk, szeretnénk felújítani az Avas-tető néhány padját. Sőt, már a Miskolc a múltban csoporttal közös áprilisi belváros-túránkon kinéztük az épp nem üzemelő Alabárdos étterem épületének rózsás ablakrácsát, hogy de jó motívumokat lehetne belőle képezni a padokra. Azt is tudtuk, hogy stencilezni szeretnénk.






A tervek elkészültek Varga Piroska asztalán, engedélyt is kaptunk a megvalósításra, de a kalandok csak itt kezdődtek.
Szembesültünk vele, hogy bizony a padok leszerelése nem piskóta, a festés előtt álló új és régi padokkal is sok asztalosmunka van még, amihez nincs semmink, csak a lelkesedésünk. Borovi fenyő deszkákat azért sikerült vásárolnunk: egy órácskát kóvályogtunk a fatelepen, illatosabbnál illatosabb fákat szimatolva, közben forró dróton egyeztettünk első segítőnkkel.

Nagyon hamar összeismerkedtünk az említett lelkes ifjúval, Leskó Istvánnak, aki cimboráival közösen hip-hop le is szedte a régi padokat, majd elszállította a műhelyébe. Ugyan mégsem innen kerültek ki a kész deszkák, a kezdeti lépéseket ezúton is köszönjük neki és legénységének, illetve egy szem lány önkéntesünknek, aki többek között hősiesen cipekedett és dokumentált: Varga Áginak.




Végül a deszkák jó kezű megmunkálója Ferencsik István lett, akinek a mai napig és még tovább hálával adózunk.

Megvannak a deszkák. No de, mikor fessük le? Én, aki vakmerő módon innen a távolból elvállaltam a projekt menedzselését – helyben élő kollégáim súlyos leterheltségének okán is – nem gondoltam volna, hogy végül a Kertek alatt Fesztiválon a rövid pihenőidőkben sikerül felkenni az első rétegeket.


De bolond vagyok! Míg azt körüljártuk, hogy milyen festékkel volna érdemes lekenni a deszkákat – van köztük régi, új – gyaluljuk vagy ne gyaluljuk, ragaszkodunk-e a tervek szerinti színekhez vagy elengedjük őket, egyáltalán melyik festék tartósságába vetünk nagyobb hitet... Ha egy tucat tanácsot nem kaptunk, akkor egyet se, ha annak a fele egymásnak ellent nem mondott, akkor egy se. :)))

Megvan: végül elengedtük a RAL-számokat, elengedtük a színezett faolajokat, maradtunk a zománcfestéknél és megkerestük a kikeverhető legbarátságosabb színeket, de csakis spontán ihletésre.

Első réteg: all right, második: jaj-jajj – elég idő volt ez?
Szállítás: ó, éjjel valaki elbontotta a padok fölül a sátrat, ajj, egész éjjel esett.
– Egymáshoz tapadtak itt-ott.
– Mekkora a legkisebb sérülés?
– ...
– Ó, jó, akkor nincs nagy baj.

Még 1-2 nap és kiderül, megszáradt-e tényleg, vagy lejön az egész. Nem jön le: azonnali hibajavítás a kertben. Lassan szárad, nem lehet azonnal mintázni. Akkor már elátkozottnak éreztem a projektet, be is lázasodtam.

Teljes száradás, és akkor jöhetne a stencilezés. A minta.

Jaj, de nem számoztuk be festés előtt, hogy melyik pad melyik: nem tudjuk, a régi padok melyik helyre kerülnek vissza, márpedig a kifúrt lyukak csak egy helyre passzolnak. Csak a felszerelés után tudjuk mintázni: függőlegesen fújva. Ááááá. Már csak nevetünk. Láz elmúlik. Lúzerség, túlvállalás, szép-remények.

Újabb segítőnk: Ujjobágy Csaba hősies tetriszezés eredményeképp felszereli a padokat. Kis kavarodás csak a színekkel, még jót is tesz a két zöldnek: nem egyforma a két támla és ülőke.

Mehetünk stencilezni végre. Közösen, mert most már mindenki jobban ráér. Jönnek új emberek. Újak!! De jó, sikerült megszólítani új alkotókedvvel megáldott miskolciakat! Nem magunkban festünk! Juhúúú!
 
Fotó: Oszti Tibor

Tősér Levente fúj, fotó: Oszti Tibor

Fáy Ádám, Fodor László

Várakozó 3-as

Fodor László, Vörös Júlia, Sáfrány Eszter

Darázs Richárd, Sáfrány Eszter

Fotó: Oszti Tibor

Kapusi Krisztián és Tősér Levente

Varga Piroska, a stencilek tervezője

És valóban: nagyon vidám révbe-érés volt: jó társaság, jó tanácsadók, precíz kezek, finomságok, meleg napfény, pedig aznapra vészjelzést adott ki a meteorológia. Megérte a sok kínt kiállni, de legközelebb már tudjuk, milyen nagy munka is, ha úgy szervezünk közös alkotást, hogy a szakértelem egy részével nem rendelkezünk, ráadásul azt is csak önkéntes vagy méltányos alapon tudjuk igénybe venni.



Padok fenn, használjátok egészséggel!

Folyt. köv.! Szemetes, szemétszállítás, közkút, játszótér, toilet, még több pad és asztalka, parkőr és kávézó, röpi- és tollaspálya még mindig nincs!


2014. augusztus 16., szombat

Utánam, srácok, fotóalbumok nyomában! – digitális történetek, személyes emlékek Miskolcról


A digitális történetmesélés hazánkban újszerű módszerének felhasználásával készültek személyes történeteken alapuló kisfilmek Miskolcról. Fényképeiket lapozgatva arra kértük a résztvevőket, hogy személyes, a fényképhez és azon keresztül szorosabban vagy lazábban a városhoz kötődő történeteket meséljenek el. A történeteket a mesélő hangján és saját elmondásával, megfogalmazásában rögzítettük, valamint digitalizáltuk a rendelkezésre álló fényképeket. Ezek segítségével végül egy 2 perc körüli, egy bizonyos történetre koncentráló kisfilm született, amelynek legfontosabb ismérve a személyes kötődés és hangvétel.
Az így elkészült kisfilmek egy olyan folyamat eredményei, amely során a mesélők a fényképek között keresgélve felidézték és magukban rendszerezik Miskolchoz köthető emlékeiket. Maguk a kisfilmek pedig jól megőrzik a személyes lokális történeteket, jó forrásai a helytörténeti, társadalomtörténeti kutatásoknak, egyben másokból is hasonló élményeket hívhatnak elő.

Jogi esetek a Perzsák dűlőn (Dr. Sáfrány József filmje, 2014)
Létezett egy társaság, tagjai időről időre összegyűltek egy miskolci üdülőházban, hogy együtt eltöltsenek egy kellemes napot, főzzenek, egyenek, igyanak és beszélgessenek. A társaság tagjait és az élénk vitákat a közös szakmai kérdések és a lokálpatriotizmus kötötte össze.



Cirkuszi emlék (Joó Tímea filmje, 2014)
Volt egyszer egy kislány, akit családja Lillafüredről bevitt a nagyvárosi vándorcirkuszba, de őt ez nem vonzotta. Még lőttek is neki valamit a céllövöldében, de ez sem csigázta fel. A nap fénypontja azonban a nyüzsgő forgalmú kereszteződésre néző cukrászda volt.



Vasgyúrók Perecesen (Jáger János filmje, 2014)
Amikor még működtek a bányák, aktív volt a sportélet is. Voltak, akik a föld alatti kemény műszak fáradalmait a felszínen komoly súlyok emelgetésével pihenték ki.



Apám, a kereskedő (Kun Lászlóné filmje, 2014)
Miskolc sokáig fontos kereskedőváros volt. Az üzletvezetés pedig komoly, felelősségteljes munka, amihez elmaradhatatlanok voltak a tanoncévek. Weidlich Páltól pedig sokat lehetett tanulni.



Hruscsov Miskolcon (Farkas Gyula filmje, 2014)
Történt egyszer, hogy a szovjet pártvezér ellátogatott Miskolcra. Az üdvözlő nép távolról köszönthette a kiemelt vendéget, de egyes kiválasztottak engedéllyel és fényképezővel meg is közelíthették. Mégis vigyázni kellett, hogy a fényképező helyett nehogy valami más süljön el.

2014. május 19., hétfő

A Nyugati Pacifikum argonautái – Emlékezés egy avasi éjre

Tavasz volt, és mi tudtuk, hogy másképp akarjuk. Akartunk hagyományt, akartunk valami rítust: rítust a legjavából, de nem tudtuk mi legyen az. Mit kezdjünk a selmeci hagyományokkal? Hű, hát nem sokat. Nekem mindig túl hímsoviniszta volt ez a bányászos világ, nem értettem a lelkesen fejet hajtó bölcsész lányok kéjes mazochizmusát, amint vizes hajjal hálálkodnak, hogy lány létükre részesülhetnek a kollektív hagyományápolásból. Talán félreértettem, de úgy emlékszem, volt, hogy az újonc lányoknak bocsánatot kellett kérniük, hogy lányok :DD Na akkor léptem le az oktatásokról mint korábbi kíváncsiskodó.

Aztán valamit mégis tudtunk kezdeni ezekkel a gyökerekkel: megtartottuk a gyűrűt mint szimbolikus tárgyat, és megszerveztük a kulturális antropológusok első gyűrűavatóját az Avasi kilátóban.
2005 tavasza, illatos, vad tavasz :) Káosz a fejben és nagy sodrás a lélek folyosóin. Kiválasztottuk a városban akkor épp működő kilátóbeli klubot, ahova akkoriban Cherry Poppin Daddy's-t hallgatva kocsikáztunk fel válogatott gavallérjaink hátsóülésén, aztán ráhangolódtunk az épp aktuális jazz-re, amit a klub adhatott. Alkonyatkor volt a legvarázsosabb, igazi lányszív dobbantó: kékek, lilák, zöldek, sárgák, meleg fények, bármi jöhet :)

Na ilyen alapokkal indult el a Dö NyúPa, azaz a Nyugati Pacifikum Argonautái csapat (eredete: Bornoslaw Malinowski: Baloma, Budapest, Gondolat, 1972.), amelynek neves tagjai: DJ Lovejoy, DJ Goodenough, DJ Powdermaker és még valaki...  voltak. Ki volt a negyedik?
Ezek az arcok nem közönséges lokálhírók voltak, hanem neves társadalomtudósok. Nézzetek csak utána: Hortense Powdermaker, Owen Lovejoy, Ward H. Goodenough, három remek antropológus. :)

Megtaláltam két meghívónkat is, amiket átszellemült photoshopos éjszakákon raktunk össze, aztán irány a nyomda.




Akkoriban még működött az analóg gépem, látjátok?



Aznap este ott volt az egész bagázs: az egész tanszék tanárostul, végzős diákostul. Nézzétek csak!



Lett ezüst és arany gyűrűnk. Labirintusos. Mára már eltört, és nem javíttattam meg, pedig éveken át ebben aludtam, éltem. Ma ilyen:



Lett kula szertartások mintájára kitalált csere-berés rituálénk az avatáshoz. Emlékszik valaki a forgatókönyvre, mert én már egyáltalán nem. Itt épp iszunk.



Arra emlékszem, hogy a Penguin Sound System ezt a számot játszotta a parti végén:



Aztán pedig lebukdácsoltunk a macskaköves sorokon, egészen le, vissza a városi valóságba, én már nem is tudom, hogy értünk haza. Már pirkadt, úgy emlékszem; benne van az érzés a térdemben, ahogy tartom magam a bandukoló lépteknél, benne van az érzés a nyakamban, ahogy tartom a hosszú hajas fejemet :), ami szokás szerint tele van a hajkurászott szerelem vegyes-érzelmeivel.

Kiváló terepe volt ennek a kavargó, belső erőktől felindult időszaknak az Avas kopottas virágzása: adott erőt túlélni a melankóliát és megélni az együttlétek jelenvalóságát, és plusz még egy tiszta lapot.

Hálás vagyok az Avasnak, Miskolcnak és minden akkori és mostani barátomnak, akikkel együtt mindez, amit leírok valósággá vált.

Nagyon sok történet (közös és saját) elmesélésével vagyok adósotok. Nem meséltem még a sétáinkról, amelyeket idén tavasszal ejtettünk először a Miskolc a múltban fb-csoporttal közös szervezésben: Miskolc belvárosában, második alkalommal pedig az őszi alkalomhoz hasonlóan, de mégis egészen másképp: az Avason.

Mivel ilyen nagy az adósságom, sejthetitek, hogy rengeteg időm volt érlelni az élményeket. Ami biztos, hogy így, az Utánam, srácok!-projekt kétharmadán egyre erősebben érzem, hogy fontos megfogalmazni a legfontosabb eredményeket, ami az emberi kapcsolatokat és a személyes városélményemet illeti. Káming szúún!

Vörös Juli

2014. május 6., kedd

Kilátós relikviákat gyűjtünk!

Pár évtizede (talán) még minden miskolci háztartásban előfordult valami "avasikilátós" cucc: kovácsolt vas virágállvány, hamutartó, fából faragott nemtudommicsoda. Mára ezek az apró, szinte észrevehetetlen használati tárgyak zömében eltűntek, az enyészeté lettek, a szemétbe kerültek; jobb esetben a lomtárba, garázsba, kerti kulipintyóba.
Ami megmaradt belőle, szeretnénk összeszedni. Jelen sorok írója egy ideje már bele is kezdett, eddig elsősorban olyan fotókat talált, amelyek ilyen holmikat ábrázolnak, de egész széles körből: pálinkacímkétől kekszcsomagoláson át tetoválásig!
Legutóbb, mikor családi körben, valamint a Facebook népszerű Miskolc a Múltban csoportjában közzétette ez irányú céljait, ketten is megörvendeztették felajánlásaikkal: Ilonka (Mezőcsátról) egy tálcával, illetve Majoros Zoltánné, Ági egy szintén fém (vörösréz?) plakettel; ezúton is köszönjük mindkettejüknek. Utóbbihoz remek árukapcsolással egy 70-80-as évekbeli képeslap is társult.
Felsorolt dísztárgyakról fotókat készítettem, hogy bemutathassam, hasonlók előkutatására biztatva (és elkunyerálásukra készülve) a téma iránt fogékony nagyérdeműt. Még egy fényképet tudtam mostanában készíteni: ez a (talán) ezredfordulón működött kilátós kávézót - amely ideig-óráig az egykori emeleti bár utódaként üzemelt - hirdető reklámtáblát ábrázolja. Íme, sorban:



Kérem, kérjük, aki hasonló felajánlással szeretne élni - amelyek révén olyan gyűjtemény állhatna össze az Észak-Keleti Átjáró Kulturális Egyesület gondozásában, amelyet akár a helyszínen, akár más alkalmakkor büszkén mutogathatnánk a kíváncsi és nosztalgiázó természetű lokálpatriótáknak -, keresse az egyesületet, vagy akár engem, a Facebookon, e-mailben.