2013. szeptember 27., péntek

Srácok a CineFesten

Már egy hete, hogy ott sürgölődtünk-forgolódtunk a fő utcán, fent az Erzsébet téren. Nagy kísérlet volt ez, tele izgalommal. Az Átjáró Egyesület standjáról rajzottunk ki és vissza, a sok futó projekt között ez a kistesó még csak most iperedik: ki-be szaladgál, keresi a helyét.
Volt valami kedves esetlenség a programunkban, mint egy randi elején az akadozó szavak, mondatok, úgy próbálkoztunk mi is a kitalált dolgainkkal. A legjobb a történetben az, hogy találkoztunk sok fogékony, nyitott emberrel, így szép reményekkel állunk a folytatás elébe.


Akartunk párbeszédet, szerettünk volna jó vizuális élményt nyújtani, ismerkedni, megérkezni Miskolcra, ott lenni. Sok spontán ötletünk lett: készültek diktafonos felvételek az Avas Szállóval és a Kossuth Mozival kapcsolatos emlékekről, próbálgattuk, milyen, ha a Kossuth Mozira vetítünk, és már tudjuk, milyen lehetne még.


 

Többen megálltak három percre vagy ötre, hogy elmeséljenek egy saját történetet az épülettel kapcsolatban. Nagyon hálásak vagyunk ezekért. Legközelebb még felkészültebben várjuk a mesélni vágyókat! Köszönjük Kapusi Krisztiánnak és Balogh Attilának a beszédes kedvüket és a kreatív jelenlétüket. Babos Krisztinának a kommunikáló molinókat!



A legközelebb október 19-én lesz az Avasi kilátónál és a Kisavason! Készüljön mindenki kilátós és kisavasi történetekkel! :)) COMING SOON!

Az utolsó pillanatban tudtunk csak kapcsolatba lépni a mozi épületének tulajdonosával, aki nyitott arra, hogy máskor is kommunikáljunk az épülettel játszva. Lehet, hogy lesz egy nagy, egész épületet magába foglaló vetítés, majd meglátjuk! :)



Az üzenetek, amiket az épületnek küldtek a járókelők, még két napig egyfolytában lehetett volna gyűjteni, és ezt is kell tennünk. Folytatjuk az épülettel kapcsolatos kutatásunkat, meg szeretnénk ismerni a miskolciak személyes viszonyát ehhez a fontos, központi helyen álló, de épp megújulási folyamatában megrekedt, meggyötört épülethez.



Érdekel még minket a miskolci mozizás kultúrája is, sajnáljuk, hogy a meghívott vendégek váratlan elfoglaltságai miatt ez a beszélgetés elmaradt. Aki késve érkezett, attól elnézést kérünk, sajnos a hideg, benzingőzzel megtelt sátor nem volt alkalmas a hosszas várakozásra. A megértésüket kérjük.

A mozis beszélgetésre novemberben igyekszünk újra sort keríteni! 


Köszönjük a CineFest szervezőinek a támogatást, a helyet!
A bejegyzésben szereplő fotók és a vetítéshez tartozó grafika Varga Piroska munkája. Köszönjük!

Nagy várakozással állunk elébe a második programunknak, most már tudatosabban szervezzük a közönségünket, és reméljük, hogy mindenkit megtalálunk, aki szeretne velünk együtt elmélyedni a miskolci terekhez való viszonyunk és átformálási lehetőségeink felkutatásában. És persze örömteli tevékenységekről is van itt szó: pl. a kilátó 50. szülinapjára kaphatna tőlünk egy nagy virágcsokrot. Benne vagytok?

Részletek hamarosan!

2013. szeptember 10., kedd

Utánam, srácok: a CineFestre!

Kedves Barátaink!

Gyertek jövő csütörtökön, azaz szeptember 19-én és jövő pénteken, azaz szeptember 20-án a CineFestre!

Lesz egy kis házunk, és ott tanyázunk. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagjaival és projektjeivel több napon át is találkozhattok, de az Utánam, srácok...!-kiáltást csak ezek a két napon hallhatjátok.

 Fotó: Farkas Gyula

19-én csütörtökön délután 4-kor GYERTEK a MÜHA előtti rendezői sátorba, mert, amit kínálunk:

BESZÉLGETÉS A MISKOLCI MOZIKULTÚRÁRÓL

Vendégeink: Bíró Tibor és Gáspár Zoltán és Ti mind

20-án délután 5-től pedig megtaláltok bennünket a házikónál az ERZSÉBET tér sarkán.


ÉLŐ ÜZENETKÜLDÉS az AVAS SZÁLLÓNAK és a KOSSUTH MOZINAK

Sötétedés után ki is vetítjük az üzeneteiket. Fotóvetítéssel is készülünk.

Jut péntekre is diskura, csak most sétával egybekötve:

ÉPÜLETEK és TÖRTÉNETEK


Este 6-kor
egy történész úriember és néhány jó cimborája mesél majd nekünk az Avas Szálló / Kossuth Mozi épületéhez kapcsolódó történeteket. Sétálunk és kérdezünk, nézünk, hallgatunk és beszélünk.

Ha van kedvetek, a facebookon is kifejezhetitek lelkesedéseteket, és beírhatjátok magatok a vendéglistára.

Köszönjük, ha hírét viszitek a találkozásoknak!