2013. december 28., szombat

Zakopane vagy Svájc? – Bereczki Zoltán, építész november végi előadásának online változata

Az avasi borházak harmadik generációjának építészete Olajos Csaba kiváló tanulmánya alapján (Olajos Csaba: A miskolci Avas) az avasi borházak három generációját különböztethetjük meg: 1. a kezdetektől a XVIII. század közepéig, 2. kb. 1780–1880. 3. kb. 1880–1950. Volt/van ugyan egy negyedik korszak is 1950-től, de azt kevéssé az értékek létrehozása jellemzi, mint inkább a leépülés.

Az első generáció (kb. 1780–1880.)
Egy, a XVIII. század első feléből származó összeírás szerint a területen 797 pince volt, ebből 219 fölött állt kőház, 174 fölött faház, a maradák 404 pedig egyszerű pincelyuk volt. Tudomásunk szerint ezekből mára egy épület sem maradt fenn. Ennek a korszaknak az építészetére csak következtethetünk, pl. Miskolc első fennmaradt térképe, a Haasel-féle (1759) alapján.


Ezek a házak valószínűleg hegyre merőleges nyeregtetővel, egyszerű szerkezettel rendelkeztek, minden bizonnyal nyitottak voltak, a fedésük pedig zsindely volt. Elsődleges feladatuk a bejárat védelme lehetett az időjárás ellen.
A második generáció 
(kb. 1780–1880.) Egy korabeli összeírás szerint ekkor már 584 borház a területen. Ebből a korszakból több épület fennmaradt, így a jellegzetességeiket első kézből lehet vizsgálni: a beépítés zárt sorú, a kialakítás döntően földszintes. A homlokzatok szimmetrikusak, vakoltak. A falazatok anyaga kő. Az előző korszakhoz hasonlóan a tető itt is hegyre merőleges nyeregtető, esetenként csonkakonttyal. Ennek a korszaknak két szép fennmaradt példája az Alabárdos és a Bortanya épülete. Ezeknek az épületeknek még nem volt rekreációs funkciójuk, elsődlegesen a szőlő tárolására és feldolgozására szolgáltak.



A harmadik generáció 
(kb. 1880–1950.) Ebben az időszakban 171 borház épült, a legtöbb 1880 és 1910 között (96 db). Jelentős funkcionális változás, hogy megjelentek a pihenő funkciójú épületek. A korszak építészeti jellemzői: faragott verandák, oszlopok, oromfalak, szimmetrikus kialakítás, földszinten téglafal, emeleten fa, utcára merőleges nyeregtető, 2/3 arányú ablakok, gyakran zsalugáterrel.



Több helyen lehet olvasni, hogy ezek az épületek a zakopanei stílus hatáskörébe tartoznak. Érdemes pár szóban kitérni arra, hogy mi is ez a stílus. Lengyelországban már a XIX. század elején elkezdődött a nemzeti stílus keresése, és a figyelem a Tátra vidékének népi építészetére irányult. Stanisław Witkiewicz, a stílus tulajdonképpeni megalkotója 1886-ban látogatta meg először Zakopanét. Ezután főleg az ő munkásságának köszönhetően vált Zakopane a nemzeti romantikus mozgalom szellemi központjává. A mozgalom céljai közé tartozott a Zakopane-stílus elterjesztése a lengyel területeken kívül is. A stílus fő jellemzői a következők: rusztikus kő alépítmény, rönkfalak, festői tömegű magastető, mozgalmas tömeg nyitott lépcsőkkel, verandákkal, erkélyekkel, tetőablakokkal, a felkelő nap motívuma az oromfalon. A stílus emblematikus épülete a Stanisław Witkiewicz által tervezett Pod Jedlami-villa, ami 1896–1897-ben épült.


A stílus terjedésében kulcsfontosságú volt Zygmunt Dobrowolski és Edgar Kovats 1899-ben Bécsben megjelent, Die Art Zakopane című könyve. Most, hogy a zakopanei stílust megismertük, vessünk egy pillantást arra, hogy milyen épületek épültek ugyanekkor a Tátra déli oldalán:


A laikus szemlélőnek is feltűnik, hogy ezek bizony egészen másak, mint a zakopanei épületek. Ezek a házak ugyanis a szintén ekkoriban divatos ún. svájci stílust követik. Ennek a kiindulópontja az alpesi országok népi építészete volt, eszmei háttere pedig a hegylakó mint „nemes vadember” mítosza, amit Rousseau népszerűsített, ilyen formában a Zakopane-stílus eszmei megalapozásában is szerepet játszott. A „Schweizerstil” a XIX. század elejétől kezdve Európa nagy területein elterjedt: Németországban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Skandináviában, sőt Oroszországban is. Fő jellemzői: oromzatos tetők széles ereszekkel, a szerkezet megjelenítése (fagerendák, konzolok), díszes faragások, verandák, erkélyek, nagy ablakok. Nézzünk néhány konkrét példát:

Göteborg. Svédország
Hildesheim, Németország

Szováta, Románia
Újtátrafüred, Szlovákia

   
Budapest
Lillafüred
Lillafüred
Miskolc, Népkert

Ezek a házak általában városok melletti zöldövezetekben épültek. A polgárság az egyre zsúfoltabb és zajosabb városokból ilyen villák, nyári lakok építésével próbált menekülni, így ezeknek a funkciója valamennyire nemesség vidéki kúriáihoz hasonlít. Ahogy fentebb említettem, az Avason is ekkoriban jelenik meg a pihenőfunkció, hiszen a városhoz legközelebbi hegyoldal, zöldövezet itt van. Így a borházak pihenőfunkcióval való felruházása egybeesett a svájci villa divatjával, így nem csoda, hogy az építészetük is hasonló.





További lehetséges kapcsolatot teremt a Tátra déli oldalának építészetével (ami, ahogy láttuk, nem azonos a zakopanei építészettel), hogy sok ottani épületet a Borsod-Miskolci Gőzmalom Rt. épített. A jól menő malomipar mellett a miskolci cég turisztikai beruházásokba is kezdett. Tátrafüredi fürdőérdekeltségeik 1875-ben 15 000 Ft nyereséget hoztak (összehasonlításképpen ugyanebben az évben a malomipar nyeresége 10 000 Ft volt). Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az avasi borházak harmadik generációjának építészete az egész Európán ekkoriban megfigyelhető svájci villa divatjába illeszthető be. 

Az előadást a szerző nov. 29-én tartotta az Utánam, srácok!-projekt Miskolc kilátással c. sorozatának a történelmi Avassal foglalkozó műhelymunkáján. Köszönjük az írásos és képes összefoglalót, reméljük, sokan hasznát veszitek. 
Szép új évet kíván a szerk.

2013. december 19., csütörtök

Koppanni az Avason? Újabb történet a kilátóba vezető útról

Bereczki Zoltán, az Utánam, srácok!-projekt rezidens építésze (ha szabad újabb titulusokat kitalálnunk neki) egyik gyerekkori történetét olvashatjátok, most érkezett az év végi forgatagban.
A szüleim a Borsodi Sörgyárban dolgoztak, így gyerekkoromban még nem Miskolcon laktunk, hanem a sörgyár közelében eleinte Bőcsön, majd Hernádnémetiben.
Viszonylag gyakran jártunk Miskolcra kirándulni, ilyenkor az autót leparkoltuk valahol az Avas lábánál, majd felgyalogoltunk a hegyre. Gyerekfejjel hatalmasnak látszott. Emlékszem, hogy amikor kérdeztük a szüleimet, hogy milyen magas, azt mondták, hogy kb. 400 méter, amit mi persze úgy értelmeztünk, hogy a hegy lábától a tetejéig. A nővéremnek akkoriban kellett 400 m-t futnia az iskolában, és mondta is, hogy legközelebb felfelé fog 400 métert futni :-) (A prózai valóság az, hogy a hegy csak 234 m magas, és nem a lábától számítva, hanem a tengerszinttől. A Wikipédia egyszerűen ledombozza, ez ellen valamit tennünk kellene.)
A hegytetőre vezető pincesorok zegzugos utcáiért teljesen odavoltam, meg persze a hegytetőn lévő parkért, a négy zászlórúdért, és főképp a kilátóért.
Az egyik ilyen kirándulásunk alkalmával, még alsó tagozatos koromban esett meg az, hogy a Papszer utcán a múzeum oldalában nagyon figyeltem valamit a múzeum kertjében, és teljes erővel nekimentem egy zöld oszlopnak. Hatalmasat koppant a fejem, a családom persze teli szájjal nevetett. Én meg azon bosszankodtam, hogy miért raknak a járda közepére oszlopot. Aztán szerintem a szüleim vidámsága is elmúlhatott, mert a sajgó fejemet az Avasra menet is folyamatosan borogatni kellett hideg vízzel. Van egy konkrét emlékképem, ahogy a pincesoron egy közkútból vizezzük újra a borogatást.
Ez amúgy a bűnös oszlop:
http://goo.gl/maps/FNHF8
Már nem zöld. De még mindig a járda közepén van! Vajon hány gyerekfejnek kell még koppannia rajta, míg az illetékesek észbe kapnak?!

2013. december 16., hétfő

Utánam Srácok! (A Weidlich palota pincéjébe)

Tudtátok hogy az idén százkét éves Weidlich palota alatt egy nagy pincerendszer található? Ennek egy része természetesen személyes tárlóként az egyes lakásokhoz tartozik, ezeken kívül viszont található itt két nagy terem is, sőt elöl, az utcafront alatti helyiségekben a hajdani Fekete Kutya csemegebolt raktárhelyiségei is. A két teremnek már csak a legutolsó funkciói látszanak; az egyik konditeremként, a másik tekepályaként működött valószínűleg a kilencvenes évekig. Korábban e két terem közül valamelyik (esetleg mindkettő?) adott helyet Miskolc híres mozijának az Apollónak. Jelenleg mindkét helyiség tulajdonképpen használhatónak tűnik; bár elég romosak, de szárazak. Elég sok funkciót el tudnánk képzelni nekik.






A Fekete Kutya csemegebolt raktárai viszont száraznak és egészen komfortosnak tűnnek. A hajdani funkcióra utaló jeleket is találtunk:



Ezek azok a helyiségek amelyek valóban nem nedvesednek, a levegő egyáltalán nem nehéz. Itt aztán tényleg bármi lehetne!

Sajnos csak telefonnal tudtunk fényképezni, így a nagyobb belső tereket nem igazán tudtuk megörökíteni, és a képek minősége is finoman szólva botrányos. Így visszanézve őket azért talán mégis visszajön a hely nagyon erős hangulata.

Nézegessetek még képeket a szuper intelligens picasa galériánkban!

Ádám


2013. december 15., vasárnap

1 estére 3 történet

Kedves Olvasókedvű Barátaink, Kedves miskolciak és Miskolchoz kötődők!

Három Miskolc kilátással c. felhívásunkra érkezett történet olvashattok. Az ízelítőt kedvcsinálónak szánjuk, küldjetek ti is, akár e-mailben a miskolckilatassal@gmail.com címre, akár ide a fb-ra közvetlenül az eseményhez vagy az oldalunkra. Az első történet Bán Dávidtól származik, a fotókkal egyetemben. A másik kettő anonim. Ezzel is bátorítunk minden kalandos életűt, hogy osszon meg velünk egy-egy morzsát miskolci életéből. A felhívással a helyi társadalom és a Miskolchoz valamilyen módon kötődők kapcsolódási pontjait kutatjuk, fürkészve olyan értékeket, amelyek talán ma is segíthetnek a városnak és lakóinak abban, hogy a nehézségek ellenére egyre több kedvük legyen saját lakóhelyüket védeni és megújítani.




Fel a toronyig
Öt évig, az egyetem ideje alatt éltem Miskolcon. Az általam korábban nem ismert város felfedezését a felvételi idején kezdtem. Volt közel egy teljes napom, dolgom hamar véget ért és a Belvárost is keresztbe-kasul végigsétáltam már. Irány a város fölé bekacsintó fás hely, a tetején a kilátóval, vajon mit rejteget? Első meglepetésem, az általam akkor még ismeretlen avasi pincesorok különleges házacskái és általuk közrezárt szűk, macskaköves utcácskák világa volt. Meglepett a nyüzsgő belváros és a csendes, romantikusnak is mondható, mesevilágszerű kisházak kontrasztja, ahova a városból csak a villamos zaja szökik fel időnként. Elértem a kilátót, ahonnan végre átláthattam a hegyek közé bekígyózó, igen fura alakú és egyes irányokban mezőkbe vesző város szerkezetét. Szokatlan. Mellettem kisebb gyerekcsoport ámuldozik: „Mekkora város!” „Igen, az ország legnagyobb városa”- felel rá kísérőjük. Továbbindultam, elértem a buszvégállomást. Igazából nem taszítottak a szellősen álló, hegyekre néző négyemeletes panelházak. Úgy gondoltam, ha felvesznek az egyetemre, ide kellene költözni. Így történt. 




2013. december 11., szerda

A nótaszerző Sassy Csaba

A képen talán Sassy Csaba látható

























Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát 1904. november 18-án mutatták be először a Király Színházban. A darab főszereplői a kor sztárjai voltak: Iluska szerepében Medgyaszay Vilmát, János vitéz szerepében pedig Fedák Sárit láthatta a korabeli nagyérdemű. A darab óriási siker volt, szerzőjét pedig azonnal a kor legnépszerűbb zeneszerzőjévé tette. A János vitézt két év múlva követte a Rákóczi című dalmű. Ennek szövegét pedig egy miskolciaknak minden bizonnyal ismerős úr; Sassy Csaba írta.



Ez a darab a János vitéz sikerét már nem érte el, de jó néhány dallama itt maradt velünk slágerként egészen máig. (Erre lehet példa talán az előző dallam.)

Ha a nagyszerű Gramofon Online keresőjébe beírjuk a "Sassy Csaba" kifejezést akkor az oldal elég sok találattal szolgál:




Egy-két esetben az Avas toposza is megjelenik a dalszövegekben:



Ezekből a felvételekből egy új - az eddig ismerttől talán némileg eltérő - Sassy Csaba kép rajzolódik ki: az országos hírű ifjú (a Rákóczi idején még csak huszonkét éves!) nótaszerző képe. Azt gondolom talán érdemes lenne - legalább nekünk miskolciaknak - kicsit jobban megismerni  ezt a fiatalembert.



2013. december 9., hétfő

Századfordulótól az ezredfordulóig: nosztalgia és realitás a történelmi Avason – Kapusi Krisztián írása november 29-i előadása alapján

Fridrich Nietzsche kivételes érzékenységű német filozófusként már 1873-ban fulladozik a történetírás burjánzásától és ingerülten hirdeti, hogy szükséges felejteni, a cselekvésre inspiráló plasztikus erőt sorvasztó tudásnak gyűlöletessé kell lennie, muszáj az embernek történelemfelettivé válnia. A nosztalgia, mint jelenlévő érzés, és általában az érzelmi élet maga kétségtelenül létező realitás, az viszont, hogy a nosztalgia tárgya és tartalma fokozza-e az életkedvet és a cselekvőerőt úgy általában, kérdéses.

Fénytörés 2013, Vörös Juli fotója
Bajom van a nosztalgiával, ha a jelen és a jövő reménytelenségét „tárgyilagosan” alátámasztó érzelgős magyarázatokat produkál. A történelmi Avas aranykora a világháborúk között… Igen, 1913-ban már elektromos árammal működtetett közvilágítás van a pincesorok egyes szakaszain, a Borsodi Bükk Egylet fásít, teraszosít, területet rendez, padokat, korlátokat, pergolákat épít. Megtudjuk másrészt a korabeli sajtóból, hogy vandál kezek szándékosan rongálják a domboldalt, szemetelnek, kirabolnak, a kurtizánok strichelnek, ráadásul maguk a pincetulajdonosok sem szentek. A városvezetés deklarált célja idegenforgalmi nevezetességgé fejleszteni az Avast, az idill egyfajta imázs-teremtés részeként válik propaganda-elemmé, leginkább ábránd a huszadik század első felében is, az utólagos nosztalgia a korabeli realitás helyett valójában az Avas-mítosz megszépített elemeit sírja vissza.

Délután, Vörös Juli fotója
Vágás, ugrás az 1960-as évek közepéig. Bortanya, Alabárdos, Törpe és a társaik. Nívós konyha, remek borok meg sörök, cigányzene és mindez elérhető áron! Persze a muri kizárólag az államosított vendéglátás, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat „védőhálója” fölött, a piaci viszonyoktól mesterségesen függetlenített gazdasági kereteken belül elképzelhető…

Mai srácok az Avason, Vörös Juli fotója
Az Avas nimbusza néhány évig még hat a rendszerváltás után. Dukát, Fourier (ha jól írom), Fáraó, Nightmare, Avasi Koccintó, Anonymus, Fekete Bika, Tátra Bob Club és a többi, és a többi. Az 1990-es évek közepéig még tartja magát jó pár – immáron a vállalati „védőháló” nélkül, piaci körülmények között működő – szórakozóhely (a 30-as, 40-es korosztályok helyi élményei az avasi nosztalgia további rétegeit alkotják), majd az ezredfordulóra drasztikusan megváltozó fogyasztási, szabadidőtöltéssel kapcsolatos szokások elreménytelenítik a vendéglátós avasi vállalkozók helyzetét. (Felmerül a kérdés: a rendszerváltás előtti állami vállalatok avasi egységei csakugyan rentábilisak voltak, vagy pusztán különösebb véráldozat nélkül elbírta őket a nagy „egész”? Valóban a világ változik előnytelenül, vagy igazából sosem lehetett tisztességesen megélni az avasi vendéglátásból?)
Az ősrégi sorokon valami mégis mozog, lélegzik, életképesnek mutatkozik a posztmodern őrülettől távol, ezáltal csöndesen visszaszivárog egynéhány érzés a századfordulós idillből: a történelmi Avas további sorsának legfőbb tényezői alighanem a magántulajdon felelősségét viselő civilek, a pincéikre és borházaikra áldozó miskolci polgárok! Amennyiben másoknak, leginkább nekünk, közvetlenül nem érintett miskolciaknak is fontos e fél évezredes avasi pincekultúra fennmaradása, őket, a borosgazdákat kell respektálnunk és minden elképzelhető eszközzel támogatni…
Halvány mosoly Dionüszosz nagybajszú prófétájának arcán… Ma már többet nem iszom, jól látom, csakugyan Nietzsche kortyol a pince túlsó végiben?

Szerző: Kapusi Krisztián

2013. december 5., csütörtök

Téli este az Avas kapujában

A múlt hét pénteki Miskolc kilátással c. műhelyünk nagyon jó élményeket hozott sokunknak.
Itt találkozott először koncentráltan az Avasi Borút Egyesület az Észak-Keleti Átjáró Egyesülettel.
Úgy éreztem, kölcsönös a kíváncsiság és a nyitottság, bár, még alig ismerjük egymást, egy közös már van bennünk: lelkesedünk és cselekszünk a történelmi Avas értékeinek megőrzésért, megújításáért.


Míg az Avasi Borút Egyesület tagjai többnyire borászként, pincetulajdonosként, ill. kulturális programok háziasszonyaiként, házigazdáiként tesznek ezért a célért, addig az Átjáró és az Utánam, srácok-projekt összes munkatársa inkább fiatal városlakóként, társadalomtudományos, építészeti és művészeti érdeklődéssel fordul saját városának egyik legkedvesebb része felé: kutat, ír, beszél, kérdez, szervez.
A két csoport persze, ahogy az a természetben lenni szokott organikusan összekapcsolódik egymással: Fáy Ádám, aki korábban az Avasi Borút Borangolások c. rendezvényén muzsikált, most előad Sassy Csabáról, a Miskolci Szemle újságírójáról, akinek nevéhez avasi nóták is kapcsolódnak. A Borutasok tagságából pedig többen eljöttek az Utánam, srácok! októberi sétájára, ahol Bereczki Zoltán, építész és Kapusi Krisztián, történész vezettek bennünket beszélgetve a Kisavas, Nagy-Avas ösvényein.

Az Avas Kapuja Közösségi Házban találkoztunk, nem kellett messzebb mennünk. A helyiség várhatóan otthont ad majd minden Avasért tevékenykedő civil szervezet számára: kiálltó- és közösségi terekkel, közel az Avasi templomhoz, a pincékhez, a belvároshoz.



A találkozó első felében előadásokat hallhattunk, de hála égnek abból a fajtából, amelyik felüdít, beindít, megszólít. Minden előadónk párbeszédre nyitottan szólalt meg, ez kulcsfontosságú egy olyan alkalommal, mint amilyen ez az este volt: diskurálni, találkozni szerettünk volna, nem formálisan érintkezni, majd integetni egymásnak.




Kapusi Krisztián rövidített formában hamarosan itt is olvasható előadásában a történelmi Avas elmúlt évszázadát tekintette át abból a szemszögből, ahonnan azok néznek, akiket érdekel, lehetett-e valaha, és lehet-e akár ma tisztességesen megélni vendéglátásból Miskolc szépséges pincesorain?
Mikor milyen módon kezelték, rendezték, óvták, építették, gyalázták, szennyezték az Avas belváros felé kunkorodó csücskét, mikor kik használták, főleg, hogy mire. Az előadás végszava az volt: minden erőnkkel támogatnunk kell az avasi pincetulajdonosokat azokat, akik leginkább gondját viselik a hegyoldal örökségének, akik legintenzívebben dolgoznak a terület revitalizációján.










Fáy Ádám, kulturális antropológus, zenész pedig úgy beszélt Sassy Csabáról, hogy sikerült rádöbbentenie bennünket, hogy a költő, újságíró szinte kortársunk, mára mégis alak akad valaki, aki el tudna énekelni egy-egy avasi vagy legalábbi miskolci nótát. Kacsóh Pongráctól vezetett az út odáig, hogy rájöttünk: jó lenne együtt dalokat tanulni. Hamarosan közöljük azokat a forrásokat, ahol kicsit bele lehet mélyülni ezekbe a zenékbe, gramofonról szóló muzsikákba.












Bereczki Zoltán, építész pedig folytatta az októberi túrán elkezdett stílusvadászatot: megmutatta nekünk a két hegyvidéki építészeti stílus: a zakopanei és a svájci stílus különbözőségeit, majd elővett avasi példákat, ahol jól megnézhettük, milyen finomak és kecsesek a svájci stílusjegyeket mutató épületeink. Egyik tulajdonos most már biztosan tudja, hova sorolja a pincéjét. Az előadás rövidesen elérhető lesz a blogon!













Az eset második felében a közös tevékenységekről beszélgettünk: arról, hogy mivel járulhatnánk hozzá az Avasi Borangoláshoz jövő tavasszal. Beszéltünk az örök és új keletű avasi problémákról, azok lehetséges orvoslási lehetőségeiről. A koszról, a betörésekről, a rossz utakról, rendezetlen jogviszonyokról az elhagyatott pincék kapcsán, de a közös takarítási akciókról és kulturális programokról ugyanúgy. Mindannyian arra vágyunk, hogy több nyitott pince és legális kimérőhely legyen az Avason, s bár a legendás helyek is sorra zárnak be, találjunk módot arra, hogy az Avas újra éljen, ha nem is úgy mint eddig, akkor kicsit másképp.

A lényeg, hogy ha van és lesz élet az Avason, a problémák szelídülhetnek, az értékek erősödhetnek.
Amit tudunk, érdemes megosztanunk egymással. Folytatás következik előadások, linkgyűjtemények, fotóalbumok formájában ami a virtualitást illeti, újabb találkozók formájában ami a jövő évet illeti a valós térben, időben!


FONTOS: a Miskolc kilátással c. történet- és tárgygyűjtő felhívásunkat meghosszabbítjuk egészen tavaszig, és kibővítjük a kutatott terek, épületek körét is. A most aktuális lista:
Kisavas, Nagy-Avas
Avasi kilátó
Avas Szálló / Kossuth Mozi
Erzsébet fürdő
Weidlich udvar

Küldjetek a miskolckilatassal@gmail.com címre max. 1000 karakteres saját történetet, emlékmorzsát és fotókat saját tárgyakról (kis szöveges magyarázattal), archív saját fényképfelvételeket, ill. azok másolatait a listában szereplő helyekről (rövid szöveges magyarázattal).

A felhívás facebook oldalán is közzé tehetitek a beküldésre szánt anyagokat, de ha szeretnétek, hogy a fotókat akár ki is állítsuk a 2014. májusára tervezett kiállításunkon, feltétlenül küldjétek el e-mailben is jó nagy felbontásban.

2013. november 25., hétfő

Miskolc kilátással? Indul az Utánam, srácok! műhelysorozata

A műhely első állomása most pénteken, azaz november 29-én délután 5-kor lesz a Papszer utca 2 alatt, vagyis, ahogy a hely neve is kereken megfogalmazza: az Avas kapujában. (Az Avas Kapuja Közösségi Házban.)

Péntek este várunk mindenkit, akiben van kíváncsiság az avasi pincesorok építészete, kultúrtörténete és történelme iránt, van néhány világos vagy legalábbis néha kivilágosodó elképzelése arról, mitől lehetne még jobb hely a Kisavas, Nagy-Avas és barátaik.

Ha felismertél egy problémát, és nem ragadsz le a panaszkodásnál, ha tevékenyen részt veszel vagy részt szeretnél venni a környék megújításában, gyere el!


Megrajzoljuk közösen az avasi pincesorok térképét, de most nem csak kedvenc borospincéinket, hanem kedvelt és nem kedvelt útvonalainkat is bejelölhetjük. Keressük a kellemes szegleteket és a nem szeretett területeket. Mindennek keressük az okát, de épp csak annyira, hogy előre tudjunk lépni a gondolkodásban és a cselekvésben.

Miskolc egyik kincses ládikája az Avas belváros felé néző oldala, de csak kevesek ismerik a szépségeit. Pedig bárki örömét lelheti benne, aki erre jár, már most is, még most is :) Mi lenne, ha takarosabb, élőbb és vonzóbb volna?

Tervezzünk még egy közös túrát! Az csak jót tehet.



A Miskolc kilátással c. műhelysorozatunk célja, hogy az Utánam, srácok!-projekt fókuszába kerülő városi terekkel, épületekkel kapcsolatos párbeszéd valódi, konstruktív közös tervezéssé alakuljon. Miután együtt jelen vagyunk ezeken a helyeken és közösen teszünk azért, hogy ez a jelenlét még teljesebb lehessen (egy-egy kulturális programmal, dialógust kezdeményező akcióval) leülünk egy kerekasztalhoz, és nyilvános műhelyeken beszélünk arról, mitől válhatnának ezek a terek még élőbbé vagy pusztán újra használhatóvá. Tesszük ezt a magunk civil módján: elindítva valamit, lépve egy kicsit, keresve egymás jó társaságát.

A találkozókat tematizáljuk, igyekszünk a lehető leghatékonyabb módon megosztani egymással tudásunkat, ötleteinket, problémafelvetéseinket. Ezúttal a Kisavas, Nagy-Avas világával dolgozunk: tudást és történeteket cserélünk, megrajzoljuk a közös kisavasi, Nagy-avasi térképünket, javító célú ötleteket gyűjtünk, és legalább egy ötletet el is indítunk a közös megvalósítás útján.

Fotók: Varga Piroska
2013. október 19. Utánam, srácok: a kilátóba, délutáni túra a Kisavason.
A 29-i péntek este programja:


Ez az alkalom az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület közös programja.

Helyszín: Avas Kapuja Közösségi Ház, Miskolc, Papszer utca 2.

Program:

17.00: Köszöntések: projektgazdák, házigazdák
17.15: Bereczki Zoltán, építész előadása az avasi pincék építészetéről
kérdések és válaszok, eszmecsere



17.45: Kapusi Krisztián, történész előadása: Századfordulótól az ezredfordulóig. Nosztalgia és realitás a történelmi Avason
kérdések és válaszok, eszmecsere


18.15: Fáy Ádám előadása: Sassy Csaba és az avasi nóták


18.30-tól teaszünet

18.45: Közös avasi túra tervezése és ötletbörze
Térképrajzolás és történetmesélés
Kedvenc és szeretett helyek: épületek, terek, kilátás, útvonalak bejelölése.
Nem kedvelt, negatív terek, helyek, utak, kritikus pontok bejelölése.
Közös értékelés.

Ötletgyűjtés, közös programok és tevékenységek tervezése.

2013. november 4., hétfő

Miskolc kilátással – Történet-, fotó- és ötletgyűjtő felhívás

Van-e személyes emléketek, történetetek? Van-e saját ötletetek, elképzelésetek?
Van-e saját vagy kölcsön tárgyatok?

Hogy miről? A Kisavasról, a Nagy-Avasról és az Avasi kilátóról!

2013. dec. 5-ig
(kerek egy hónap Mikulásig) küldjetek nekünk 
  • személyes történeteket,
  • emlékmorzsákat,
  • fotókat avasi vagy kilátós emléktárgyakról,
  • fotókat a pincesorokat vagy a kilátót megjelenítő művészeti alkotásokról!

Mit láttatok, mit hallottatok, mit éltetek át, mi jut eszetekbe?

VAGY

Milyennek szeretnétek látni a Kisavast, Nagy-Avast, milyennek a kilátót?

Beszéljünk a jelenről is, és úgy talán sikerül a jövővel is kapcsolatba kerülni. Írjatok
  • saját ötleteket,
  • egyéni elképzeléseket, terveket
  • alkossatok az ideális állapotot megjelenítő grafikákat, fotómanipulációt, ami jól esik.

A beküldött történetek, ötletek, fotók közül örömmel válogatnánk a 2014 tavaszára tervezett kiállításunk anyagába is.
Természetesen a ti belegyezésetekkel. 
Szívesen megosztanánk a beküldött anyagokat a Facebook oldalunkon is, hogy még intenzívebb legyen a párbeszéd, hiszen éppen ez a célunk a felhívással. Ezzel kapcsolatban kérjük, hogy a leveletekben nyilatkozzatok. Köszönjük.


 Az Avasi Pince Múzeum kilátómakettje

 
Tetoválás, Demeter Csaba munkája
 Ma is kapható kilátós ajándéktárgy

A szövegek max. 1000 karakter hosszúak legyenek. A képeket pedig a lehető legjobb felbontásban várjuk. A cím: miskolckilatassal@gmail.com



Kilátó Downhill 2003-as flyer

Kérjük, hogy ne vízjelezzétek a fotókat, cserébe név nélkül soha nem publikáljuk őket, és harmadik félnek sem adjuk tovább az engedélyetek nélkül, ami természetesen a szövegekre is vonatkozik.
Aki hozzájárul ahhoz, hogy a szövegeit, képeit a Facebook oldalunkon  is publikáljuk, kérjük, hogy jelezze!

A gyűjtést később más épületekkel és terekkel kapcsolatban is folytatjuk, pld. terveink szerint Avas Szállóval / Kossuth Mozival,  a Villanyrendőrrel, stb. Várjuk a javaslataitokat, hogy mivel foglalkozzunk még!

2013. október 30., szerda

Ma szép remek van, csupa hang...

„Ma szép remek van, csupa hang, futkosás az árokszéli napon és idős rabkocsi sugárzik a kutyákra, még mindenki is töltésen nótázik.”


Weöres Sándor Téma és variációk című ellenállhatatlan verse jutott eszembe ma reggelre a múltkori nagy-avasi túránkról, sőt az egész napról a kilátó körül. Még a rabkocsi helyét nem találtam meg – nem tudom jól vonatkoztatni, de ezt talán megbocsájtjátok nekem.

Valójában kell is az a rabkocsi, mert hát van azért bőven rabság a kilátó, az avasi pincesorok életében, van bőven, ami társadalmi ragacs: örökség vagy a jelenkor szülöttje. Ami nem a jó életről szól. De hát mégis, még ez a rabkocsiság is felderül, ellensúlyozódik, ha jókedvű, nyitott, összehangolódott társasággal kószálunk az ösvényeken. Remek kutyák társaságában. (Nem csak a vers kedvéért.)




Jó érzés volt ennyi érdeklődő emberrel járni a terepet, az otthonosság élményét adta.

Köszönjük sétáló építészünknek, Bereczki Zolinak, hogy mesélt a pincék építészeti jellegzetességeiről, felhívta a figyelmünket a jól megfigyelhető északi, hegyvidéki nyaralók stílusjegyeire. Fog még mesélni nem sokára: remélhetőleg november végén egy avasi pincés műhelytalálkozón! Nyitott alkalom lesz, gyertek sokan, hamarosan hirdetjük!


Kapusi Krisztián, gyalogos történész / történész gyalogos (ha meg nem bántom ezzel :)) pedig vígan kérdezgetett bennünket apró történeti csemegéket halászva elő az Avasról. Képeslapokat lehetett kapni cserébe. Vele is találkozhattok újra a srácok programjain nem sokára. A célunk a párbeszédes kedv megteremtése volt a túrán, ez a hevület végig ki fog tartani, hamarosan felhívásokat is közzé teszünk, hogy tovább gyűjtsük a személyes történeteket, élményeket és meglátásokat.

Este a kilátóban? Hogy ott mi történt?

Aki szereti a Kisavast, most is szerette rendesen, aki szereti Kiss Erzsiéket, most is szerette őket jó nagyon. Jól állt a Kisavasnak a táj, az Egy Kiss Erzsi Zene muzsikusai is megihletődtek: énekeltek pár miskolci dalt is :))) Na persze, nem szó szerint.







Itt még tartozom egy jó képpel Kiss Erzsiről!



Közben volt, hogy mandarinos volt a Hold. Az épület ünnepi kivilágításban mulatott egészen fél egyig, aztán leporoszkáltunk a hegyoldalról. Köszönjük, hogy ott lehettünk, és milyen jó, hogy ilyen sokan jöttetek, és ilyen jól voltunk együtt odafenn az Avasi Kilátóban.



Buli utáni csend, alább. Köszönjük a képeket ezúttal Varga Piroskának. :)

Befejezésül legyen még egy Weöres-sor:

„Ma szép nóta van, csupa árokszél, kutyák remekelnek a töltésen és hangosan futkosva mindenki sugárzik, még a nap is rabkocsiban időz.”